adorjánházi Molnár Ferenc

 

Újkér, 1787. augusztus 18. – Bánk, 1855. febr. 15. ügyvéd, 1809-ben a veszprémi nemes fölkelő gyalog zászlóalj hadnagya volt. 1810. december 22-én ügyvédi vizsgát tett a pesti királyi ítélőtábla elött. Az Esterházy család cseszneki ágának uradalmi ügyésze. Később Bakony-Szentlászlón, Magyar-Szombathelyen és a Veszprém megyei Bánkon működött. Veszprém megye táblabírája. Pázmándi Horváth Endre költőnek bizalmas barátja, aki Vagdácsok című kiadatlan szatírájának kéziratát is nála helyezte el, és ő gondoskodott Szabó István hellenista neveltetéséről is. Molnár Ferenc felesége Kolossváry Josefa, idősebb fia János (Bakony-Szentlászló, 1816. máj. 2. – Szabad-Battyán, 1888. júl. 31.) római katolikus esperes-plébános, 1849. júniusáig honvéd volt, és mint hadnagy Aradon 1850. november 1-ig fogva tartották. 1851. március 1-tól 1861. július 1-ig segédlelkész majd plébános lett Sopronkövesden. Több egyházi beszédét kiadták. Ifjabb fia, Gábor (Bakony-Szent-László, 1818. március 30. – ) okleveles mérnök; gőzhajózási kapitány és felügyelő, 1845-ben a trieszti tengerészeti akadémiát végezte; mint kereskedelmi tengerész járt az Amerikai Egyesült Államokban. 1848–49-ben a Honvéd magyar hadigőzös kapitánya volt. Egy ideig a Balaton-gőzhajózási társulatnál is szolgált. Cikke a Vasárnapi Újságban jelent meg. Az ő fia a szegedi Molnár Elemér, királyi ítélőtábla bíró. Molnár Ferenc cikkei a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg: 1821. V. A birtokoknak, különösen a jobbágyi járandóságoknak egy tagban leendő kiosztásáról; 1822. X. A folyó homoknak eredetéről, veszedelmességéről és elfojtásáról; 1824. VI. A réteknek és legelőknek tenyésztéséről.